Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely Kelemen Didák életét és ténykedéseinek fontosabb állomásait szemléltetné – eddig! „A Tiszteletreméltó” címmel mutatták be a misszionárius életéről szóló dokumentumfilmet szerda délután a Művészetek Házában.
Dokumentumfilm készült Kelemen Didákról. Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely a misszionárius életét foglalja össze és megmutatja ténykedésének fontos állomásait. A munka jelentősége e mellett abban van, hogy a szent életű minorita szerzetes kultuszépítését segíti és boldoggá avatási ügyét előmozdítja. A film létrejöttét a miskolci Éltető Lélek Alapítvány kezdeményezte és finanszírozta és a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda alkotta.
Új hagyományt teremtett a miskolci Nagyboldogasszony Minorita Plébánia, amely az Éltető Lélek Alapítvánnyal közösen újvéi koncertet szervezett a híveknek. A vasárnaapi szent misét követően először álltak a kiváló művészek a híve elé többek között Balázs István és Vihula Mihajlo gitárművész is.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (II. RF KMF LTTK) szervezésében mutatták be A történelmi egyházak – Modern társadalom című könyvet május 13-án.
Monos Márta szerkesztő-műsorvezető mosolya fogadott ma reggel a Csillagpont Rádióban, ahol a Kelemen Didákról készült dokumentumfilmről beszélgettünk. Köszönjük a meghívást!
Az Éltető Lélek Alapítvány és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – együttműködve a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezetével és a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságával – orvosoknak, ápolóknak, egészségügyi és szociális területen dogozóknak mondott köszönetet csütörtök délután a MAB Székházban.