Várhelyi Krisztina, az alapítvány vezetője köszöntője után átadta a szót Szalkai Zoltán József minorita szerzetesnek, a Nagyboldogasszony-templom plébánosának. A plébános elmondta, hogy az újévi koncert reményei szerint egy hosszú folyamat kezdete, hagyományteremtés, mellyel a minorita közösség nyitni szeretne a kultúra, a zene felé, hiszen küldetés énekelni a Jóistenről, ami által szívünk, lelkünk gyarapodik. A jövőben terveik között szerepel a minorita nyári kulturális esték megrendezése is.
A koncert előtti műsorban Balázs István előadóművész verseket mondott, majd Kolozsi Balázs énekelt Vihula Mihajlo gitárkíséretével. A világhírű Leonard Cohen-dalnak, a Hallelujah refrénjét együtt énekelte a közönség az előadóval.
Kelemen Didák minorita szerzetesnek, a miskolci minorita templom építtetőjének boldoggá avatásáért már régóta imádkozik a rendi közösség. Most lehetőség nyílt az ő életét és munkásságát bemutató film elkészítésére Kelemen Didák – Tiszavidék apostola címmel. Az Éltető Lélek Alapítvány e film elkészítéséhez kéri a nagylelkű felajánlásokat. Ezen alkalommal néhány közösség és intézmény nyilvánosan is bejelentette adományozási szándékát.
A Szent Ferenc Kórus és a Cardinal Mindszenty Kórus műsorával folytatódott a koncert. Az énekkart Gergely Péter Pál karnagy vezényelte, szólistaként közreműködtek: Szajkó Andrea (szoprán), Kovács Attila (blockflöte), Gergelyné Barna Katalin (cselló), Bereczki Ákos (csembaló).
Forrás és fotó: Fojtán László