2018-09-16 18:15
...

Nagy számú érdeklődő előtt mutatták be a Tisza-vidék apostola, a Kelemen Didák-kultuszcímű dokumentumfilmet szeptember 14-én a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színháztermében. A vetítés előtt Rancz Teréz, a Nagy Mózes Elméleti Líceum magyartanára, Kelemen Didák oldalági leszármazottja köszöntötte a vendégeket, a kézdialmási Kelemen Didák-iskola és a Nagy Mózes-líceum tanulóit, pedagógusait és a cserkészeket.

Tisza-vidék apostola, a Kelemen Didák-kultusz című dokumentumfilm létrejöttét a miskolci Éltető Lélek Alapítvány kezdeményezte és finanszírozta. Elnöke, Várhelyi Krisztina a vetítés előtt ismertette az általa vezetett civil szervezet tevékenységét, illetve Kelemen Didák életét és munkásságát.

A minorita szerzetes a háromszéki Kézdialmás-Baksafalva szülötte. Eperjesen járt teológiára. Ott szentelték pappá, és az egyetem elvégezése után tanári állást kapott. A katolikus hit megújításáért dolgozott, ápolta a pestises betegeket, templomokat, rendházakat, iskolákat épített. A filmmel kapcsolatosan elmondta „egyedi alkotás, aki ezt megnézi, lényegesen gazdagabban tér haza, megismerheti azt a fantasztikus életutat, amit Kelemen Didák végigjárt, és amit tett az egyházért, a vallásért, a hitért és az emberekért.” Kihangsúlyozta, hogy Kelemen Didák boldoggá avatása már nagyon régen folyamatban van. „Fontos lenne, hogy a szentek között tiszteljük, ezért készítettük ezt a filmet.”

Blénesi Róbert aradi minorita rendházfőnök nem tudott jelen lenni, gondolatait Czikora Ágnes olvasta fel. Üzenetében megköszönte az emlékprogram szervezését: „Tiszteletreméltó Kelemen Didák atya jelentőségének ismertetése nem csupán személyes életművének méltatása, hanem mindnyájunknak, különösen nekünk minoritáknak, az ő rendi testvéreinek, példa és útmutatás. (…) Korának meg tudta mutatni, hogy nem jöhet akkora baj, hogy ne lehessen valamit tenni érte. Nem eshet el az ember annyira, hogy föl ne lehessen segíteni. (…) Kelemen Didák ápolta a betegeket, nevelte az embereket. Összességében a remény felragyogtatása volt a feladata, a hit megerősítése, az üldözések és lelki csüggedtség világában. Isten népünknek hathatós segítséget nyújtott általa.”

Kopácsi Ferenc plébános elmondta, amikor Kézdialmásra helyezték, akkor került igazán közeli kapcsolatba Kelemen Didákkal, akkor érdeklődött és kezdte tanulmányozni, kutatni az ő életét. Kiemelte, hogy szülőföldjétől távol, a székely észjárásával vívta meg a maga harcát, az akkori kor problémáival.

Nagy-Babos Tamás, a Nagy Mózes-líceum tanára tolmácsolta Bokor Tibor polgármester üdvözletét, köszönetét fejezte ki, hogy filmet készítettek Kelemen Didákról, az iskola egykori diákjáról és azért is, hogy népszerűsítik a tudás, a hit és a magyar kultúra e neves képviselőjét nemcsak Magyarországon, hanem szülőföldjén is.

Bejan András történelemtanár, a kantai iskola igazgatója beszédében párhuzamot vont az iskolalapító Nagy Mózes és Kelemen Sámuel – aki szerzetesként a Didák nevet kapta –, a mester és tanítvány életútja között, akik „egész életüket a katolikus hit megőrzésére tették fel, ők, akik a szegények és betegek ajtaján zörgettek, vállalták a legszegényebbek sorsát, a nélkülözést és a szenvedést. Áldozatos munkával, magukból építkezve lettek példaképei egész székely-magyar népünknek.”

A beszédek után a Nagy Mózes-gimnázium és a kézdialmási iskola diákjai az eseményhez illő műsort adtak elő, amely népdalt, szavalatot illetve énekeket tartalmazott. A Várhegyi Krisztina ismertette az általános, közép- és főiskolások tanulók részére meghirdetett irodalmi és rajzpályázatot a szerzetes életművével kapcsolatosan.

Czikora Ágnes, a film rendezője, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda igazgatója nyújtott betekintést a forgatás kulisszái mögé. A filmvetítés után, Kopácsi Ferenc plébános kérésére imádkoztak Kelemen Didák boldoggá avatásáért, majd Kézdialmás polgármestere, Molnár István köszöntése zárta az eseményt.

A nap legfontosabb üzenete: Kelemen Didák életművének széles körű népszerűsítésén dolgozni kell Erdélyben, és az anyaországban, fáradozni azon, hogy alakja ismertté váljon az egész világ magyarsága előtt.

 

 

Remember these settings: 1
Alcím: Elkészült a Kelemen Didák minorita szerzetesről szóló dokumentumfilm