2017-12-31 17:30
...

Dokumentumfilm készült Kelemen Didákról. Nem született még olyan mozgóképes alkotás, amely a misszionárius életét foglalja össze és megmutatja ténykedésének fontos állomásait. A munka jelentősége e mellett abban van, hogy a szent életű minorita szerzetes kultuszépítését segíti és boldoggá avatási ügyét előmozdítja. A premier Erdélyben, szülőhelyének közelében lesz, Kézdivásárhelyen, ahol alma matere jogutója működik. A film létrejöttét a miskolci Éltető Lélek Alapítvány kezdeményezte és finanszírozta. A szerveződés a bemutatóhoz kapcsolódóan szeptember 14-én Kelemen Didák Emléknapot tart és pályázatot hirdet.

Kézdialmás, Kézdivásárhely, Giródtótfalu, Nagybánya, Nyírbátor, Miskolc, Eperjes – néhány hely, ahol nagytiszteletű Kelemen Didák élt, munkálkodott és segített. A hittérítő és író egyben iskolaalapító és a szegények nagy pártfogója volt. A Tisza-vidéket járva fejtett ki áldásos tevékenységet, amit a róla szóló film idéz meg. Nemcsak bejárja életének fontos helyszíneit az alkotó BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda stábja, hanem olyan interjúkkal építi, melyekből kiderül, mit hagyott örökül a misszionárius az utókornak.

A film megszólalói között van Dr.Gyulai Éva, történész muzeológus, aki a korról és a Kelemen Didákhoz kapcsolódó épített örökségről beszél, Dr.Szabó-Tóth Kinga szociológus, aki a misszionárius társadalomra gyakorolt hatására, cselekedetei jelentőségére világít rá, Tóth Sándor szobrászművész, aki a hittérítőt több mint fél tucat alkotásban örökítette meg, Kalna Zsolt minorita tartományfőnök, aki egyházi szerepét méltatja, Rancz Teréz, Kelemen Didák leszármazottja, aki a családi hagyományokat eleveníti fel és Dr.Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány képviselője, aki a szerzetes kultusza építését mozgatja és boldoggá avatási ügyét többek között kiadványok megjelentetésével, rendezvények szervezésével segíti. A filmben nyilatkozik a Kelemen Didák boldoggá avatását segítő római posztulátor mellett számos olyan egyházi és világi ember is, aki valami módon Kelemen Didák szellemi örökségét őrzi, és arról számot tud adni. Az alkotás közreműködője Kincses Károly, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, aki az atyától származó szövegekből/imákból válogat és alakját színészi eszközökkel idézi meg.

A mintegy másfél órás dokumentumfilm bemutatója szeptember 14-én pénteken 14 órától lesz a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban, ahol a vetítés előtt szót kap Dr.Grezsa István kormánybiztos, Belénesi Róbert aradi rendházfőnök, Dr.Várhelyi Krisztina az Éltető Lélek Alapítvány vezetője, Vargha Béla esperes plébános, Beján András, a Nagy Mózes Gimnázium igazgatója. A forgatás kulisszái mögé enged bepillantást a film rendezője Czikora Ágnes, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda igazgatója. A vetítést beszélgetés követi és a Kelemen Didák pályázatok meghirdetése felnőttek, gimnazisták és általános iskolások számára.

Az alkotók az erdélyi premiert követően miskolci bemutatót is terveznek novemberben. Kelemen Didák a borsodi megyeszékhelyen talált végső nyughelyet. Kultusza itt a legerősebb. Fontos, hogy a város közönsége emlékét életben tartsa, boldoggá avatását segítse.

Remember these settings: 1
Alcím: Erdélyben lesz a Kelemen Didákról szóló film első vetítése