2023-05-31 23:00
...

A miskolci Éltető Lélek Alapítvány – a magyarországi Ars Sacra Fesztivál miskolci programsorozatának idei szervezőjeként – 2023. február 17-én felhívást intézett a régióban működő zeneszerzőkhöz. A program szellemiségéhez kapcsolódva „Keresd a békét.” címmel kórusok/énekegyüttesek számára (esetleg hangszerekkel kísért) zeneművek megalkotására. A felhívással egyrészt Miskolc nagymúltú kóruskultúrájának további ápolását, másrészt a miskolci, ill. a város vonzáskörében élő zeneszerzők alkotói tevékenységét és újabb szakrális kompozíciók születését kívánta a szerveződés ösztönözni.

Egy jelentkező több és többféle összeállítású kompozíciót is benyújthatott, amelyeket elismert miskolci karnagyok véleményeztek közöttük Halmainé Újvári Mária, Balásné Molnár Ildikó, Gergely Péter Pál, Regős Zsolt és Szűcs Sándor.

A 2023. május 12-e éjféli határidővel 12 jeligés alkotás érkezett, köztük nőikari és vegyeskari művekkel, kiegészülve egy vagy több szóló/kísérő hangszerrel. A zsűritagok kétféleképpen értékelték a műveket; előadásra javasolva vagy nem javasolva, illetve javaslatot téve a három legjobbnak ítélt mű díjazására. Döntésükben kiemelt szempont lett a régió zenei-alkotóművészi törekvéseinek további ösztönzése, így mind a 12 mű előadását támogatták, majd el is osztották azokat egymás között. A zsűri közös döntéssel az 1., 2. és 3. díjak mellé szükségesnek talált egy különdíjat is kiosztani. Az elismerések átadása a kompozíciók ünnepélyes előadásán, a Miskolci Ars Sacra Fesztivál zárórendezvényén, 2023. szeptember 24-én (vasárnap) kerül sor.

Forrás Flach Antal – a programsorozat zenei koordinátora

Remember these settings: 1
Alcím: Zenei pályázat az Ars Sacra Fesztiválon